LOGO
LOGO

News article

3 months ago - 5/12/2018

A tökéletes védekezéssel a Győr sorozatban harmadszorra is döntős

A háromszoros Bajnokok Ligája győztes Győri Audi ETO KC csapata jutott először a 2017/18-as szezon döntőjébe, miután legyőzte a CSM Bukuresti együttesét az elődöntőben. A magyar csapat az első tíz percben gólt sem kapott és ezt követően az ellenfél már nem tudta összeszedni magát a mérkőzés hátralévő részében.

A Győr győzelmével lehetőséget kapott, hogy első csapatként megvédhesse a címét a női Bajnokok Ligája Négyes Döntőjében, és ezzel öt éven belül negyedszerre is a végső győzelemért léphet pályára.

  • A Győr a harmadik döntőjét játssza négy éven belül, és ezzel 2017 után megvédheti a címét
  • A tornák történetében a legtöbb gólt szerző Cristina Neagu már 50 gólnál jár a Bajnokok Ligája Négyes Döntőjében
  • Neagu hat góljával az idei szezon góllövő listájának élére ugrott, és ezzel már 107 találatnál tart.

CSM Bucuresti – Győri Audi ETO LC 20:26 (10:12)

„Megpróbáljuk kizökkenteni őket egy kicsit a mérkőzésen.” Ezekkel a szavakkal vezette fel a találkozót a győri irányító Stine Oftedal az elődöntőt, amely taktika a meccs elején jól is működött.

Az első támadástól nyilvánvaló volt, hogy a bukaresti csapatot a Győr hibátlan védekezése kizökkentette a komfort zónájából Eduarda Amorin és Yvette Broch irányításával. A 2016-os győztesnek 10 perc után sikerült az első találatát megszereznie, amelyet az idei szezon legjobb balátlövője Cristina Neagu szerzett. Eddig a pillanatig a Győr egy olyan védekezést mutatott, amelyet a CSM nehezen tudott feltörni (1:3).

Amikor a Győr a hatos falú védekezését egy nyitottabb 3-2-1-es formációra váltotta, akkor Neagu és Isabelle Gullden képes volt megjátszani a beállóját Oana Maneát, amelynek köszönhetően a román csapat egyre magabiztossá vált és ezzel a támadások ritmusa is visszatért. A Győr így is képes volt megtartani a kétgólos előnyét az első félidő végéig, köszönhetően Görbicz Anita briliáns góljainak.

Jelena Grubisic nagyszerű kapusteljesítménye is hozzájárult, hogy a CSM sokkal veszélyesebb lett a második félidőben. A román csapat is hatos falú védekezésre váltott, és ezzel hatékonyabban állították meg a győrieket, akik így hosszabb támadásokra kényszerültek. Grubisic számos védésével ugyancsak sok győri lövést hárított.

Amikor Neagu az ötödik gólját a 40. percben megszerezve már a szezon legtöbb gólját lövő játékosa lett, a román csapat egy gólra felzárkózott. Amanda Kurtovic következő góljával pedig a mérkőzésen először sikerült a Bucurestinek kiegyenlítenie (16:16)

A CSM feltámadása viszont rövid életűnek bizonyult. A Győr két gyors góljával újra vezetést szerzett és a háromszoros BL-győztes kapus Kari Aalvik Grimsbo is számos védést bemutatott az 50. perc környékén, és ezzel a Győr 20:16-os előnybe került kilenc perccel a vége előtt.

Ahogy a végső dudaszó közeledett, a CSM lehozta a kapusát, hogy a román csapat emberelőnyben támadhasson. Amorin viszont megbosszulta ezt a lépést, és egy üres kapus góllal a Győr 24:18-ra elhúzott és bebiztosította a győzelmet.
 
 

Szerző: EHF
English Magyar